Az írás egy fix dolog az életemben, ezt senki nem veheti el, ezt mindig csinálhatom minden körülmények közt. 

- fogalmazta meg gondolatait az írásban kiemelkedő Lázár Tibi.

Egy interjú keretén belül faggattuk az immáron 10 éve alkotó művészt, hogy beláthassunk mindennapi életébe, alkotásai hátterének történetébe is.

Milyen műfajban alkotsz? Van kedvelt témád?
Lázár Tibor: Szabadversek. Nagyon örülök, hogy réges-régen megtaláltam ezt a fogalmat, mert szerintem jól leírja az egész formátumot: szabadnak teljesen szabadok, versnek meg, hát, úgy néznek ki, mintha versek akarnának lenni, első ránézésre, sokadikra meg rájössz, hogy semmi közük azokhoz a versekhez, amiket régóta ismerünk, de közbe meg igazából mégis versek, csak szabadok.
Sok írásom szól álom-ébrenlét párhuzamról, felnövésről, gyerekkori emlékekről, és vannak impressziók, amik nem konkrét dologról mesélnek, inkább hangulatot, életérzést közvetítenek, és szintén van pár aktualitásokról szóló darab is. Ezekre sem mondanám, hogy preferált témák, mert nem tudatosan választom őket, csak mindig ezeknél jönnek elő a szavak.

Mióta írsz?
LT: Épp nemrég lett 10 éve, hogy anno egy online fantasy játék fórumán megírtam a rajongói történetemhez az első bejegyzést. De akkor még teljesen másképp foglalkoztam ezzel az egésszel. Műfajt tekintve az inkább egy regény volt, amit több, mint egy évig írtam folyamatosan. Versekkel akkor kezdtem el foglalkozni, amikor 2015 környékén megismertem sok korombelit fiatal írót-költőt, és az ő munkájuk inspirált igazából. Aztán nekik hála egyszercsak bekattant, hogy "ja, hogy ezt lehet így is", és azóta írok olyasmiket, amilyeneket most is.

Milyen főbb dolgok inspirálnak téged?
LT: Összefoglalni úgy tudnám, hogy leginkább a spontaneitás. Sajnos semmilyen titkos formulám vagy X-vegyszerem nincs, az aktuálisan bevillanó gondolatok alapján írok - valamelyiket azonnal felírom valahova, valamelyik már fejben elvetél, valamilyen napokig gondolom tovább, valamikor komplett egy-két sor ugrik be, van, hogy egy kép.
Régebben a zenét próbáltam inspirációnak használtam, de ennek legtöbbször kínos végeredménye lett, mert beleestem abba a hibába, hogy túlságosan a dalszöveg alapján próbáltam meg kihozni valamit a témából. Még ha nem is bugyuta, semmitmondó, tartalommentes egy dalszöveg, akkor is nehéz belőle önálló verset formálni - fordítva ez sokkal jobban működik szerintem.

Támogat a környezeted az írásban?
LT: Ha bárki negatívan állna ahhoz, hogy írok, vagy bármilyen alkotói munkát végzek, nagyon keményen el kellene gondolkoznom azon, jó helyen vagyok-e. Szerencsére a legtöbb ismerősöm vagy egyenesen pozitívan, vagy kisebb-nagyobb lelkesedéssel és kíváncsisággal fordul felém. Ritkán kerül elő az, hogy én írok, meg hogy hogy állok az írással, de amikor felkerül többnyire szívesen hallgatnak.

Publikálták már valahol a műveidet?
LT: Van néhány antológiás megjelenésem a verseimmel, valamint idén nyáron az "Aries" és "Putri" című munkáimmal az Irodalmi Szemle folyóiratban is sikerült publikálnom - jelenleg erre, utóbbira vagyok a legbüszkébb. A jövőben egyértelműen az a célom, hogy több folyóiratos megjelenésem legyen. Önálló kötet, könyv is tervben van természetesen, de az még várat magára néhány évet.

Milyen üzenetet közvetítenél a jövő íróinak?

LT: Nagyon sok dolgot tudnék, de megpróbálok olyat mondani, amit nem biztos, hogy mondana más.
Addig csinálják, amíg szeretik, és úgy, ahogy szeretik. Van különbség alkotói válság közt és aközött, amikor már igazából abbahagytad, csak még nem ismerted be magadnak.

Sokan nagy küldetéstudattal kezdik el, és/vagy nagyon ragaszkodnak ahhoz a gyors és rövid távon elért eufóriához, amit a barátaik, vagy velük egykorú amatőrök adtak nekik a pozitív visszajelzésekkel, és így születik meg a kemény passzió az íráshoz: mert ez egy olyan elfoglaltság, amit lehet nagyon szenvedélyesen is űzni. Szóval ha valaki megunja az írást, akkor inkább ez a szenvedély hiányzik neki, nem pedig maga a cselekvés, hogy papírra vessen betűket meg gondolatokat. Az ehhez való ragaszkodás pedig toxikus tud lenni.

Milyen írói céljaid vannak a jövőben?

LT: Lehet nincs túl nagy fantáziám, de a legnagyobb cél jelenleg egy saját verseskötet kiadása. Bár egyre reálisabb távlatba kerül, még mindig messze van a megvalósulása. Ezen kívül természetesen az, hogy minél több követő kulturális igényeit elégítsem ki az Instagramon posztolt verseimmel (avagy, szimplán csak "legyen több követőm").

Volt már olyan gondolatod, hogy abbahagyd az írást? Ha igen, mi váltotta ki belőled?
LT: Nem. És nem is tudom elképzelni, hogy valaha rámondjam azt, hogy pont, ennyi, itt a vége. Legfeljebb azt tudom elképzelni, hogy csöndben, passzívan történik meg mindez, ezt is csak akkor, amikor már biztosra látom, hogy egyszerűen nem vagyok elég tehetséges ahhoz, hogy tovább fejlődjek. Egyelőre még látok potenciált magamban, és fejlődést is tudok felismerni, ha visszatekintek a régebbi írásaimra.

Van-e esetleg rákészülési rítusod az írásra? (pl. zene)
LT: Általában a "teljes" művek éjjel, hajnalban, elalvás előtt készülnek, de maga az összefüggő írás az túlnyomó többségében valamikor ilyentájt történik. Ezen kívül nem igazán van más rítus. Talán még azt tudnám említeni, hogy az eredeti írások mindig kizárólag papírra, tollal íródnak, gépre csak ezután kerülnek.

Mennyire tartod fontosnak az olvasóiddal való kialakított kapcsolatot?
LT: Nagyon fontosnak tartom. Amennyire régen hedonista, carpe diemet élő alakoknak tűntek az írók ésköltők, ma ez a kép annyira átalakult egyfajta szégyenlős, introvertált, visszahúzódó asszociációvá.
Szégyenlős amatőr írók és költők, a róluk kialakult kép erősítésére és a komfortzóna megtartása miatt szeretnek szerénykedni, és azt mondani, hogy csak a fióknak írnak. Ami eleinte lehet, hogy igaz, de szerintem ha már egy kicsit is belejön az ember, és régebb óta csinálja, akkor szereti, ha mások is olvassák az alkotásait. Szerintem ez is az alkotómunka lényege igazából: a totál semmiből csinálsz valamit, mások meg rácsodálkoznak, hogy hát erre hogy voltál képes, te pedig ettől a csodálattól jól érzed magad, mert látod, hogy kiadtál magadból valamit, ami pedig másokból hozott ki valamit: érzéseket, gondolatokat, ingereket, impressziókat.
Nem szeretném, ha bármi féle elérhetetlenség, ne adj Isten hierarchia alakulna ki. Én is ugyanolyan kicsi ember vagyok mint az olvasók, csak én a vers másik oldalán vagyok.

Ha esetleg mentális problémákkal küzdesz, mennyire segít téged benne az írás?
LT: Ezt nehéz megmondani, mert bár sokat hallottam, hogy az írásnak milyen jó terápiás hatásai vannak,
valahogy sosem tekintettem rá úgy, mint bármilyen terápiára, gyógyító folyamatba, mert még ha írtam is valamilyen problémámról, azt sosem úgy kezdtem el, hogy "na ezt most kiírom magamból", hanem már akkor került papírra a téma, amikor feldolgoztam.
Van maga a kedv, ami hajt, és nekem az a stabilitás adott sokat a legrosszabb időszakokban is, hogy ez egy fix dolog az életemben, amit szeretek csinálni, ezt senki nem veheti el, ezt mindig csinálhatom minden körülmények közt.

Az alábbi sorokban pedig Tibor egyik művét olvashatjuk:

Aries

További remekek elérésének érdekében kattints a linkre, és szorgalmazd Tibi kreativítását egy "követéssel"!